Hivatalos adatok szerint a háziorvosok átlagéletkora 65 év felett van. A nagy részük a számítógép használattal sem boldogul, nemhogy a modern gépekkel. Amitől pedig eleve irtózik az ember, azzal nem is foglalkozik.
Ha az orvos nem ért a technológiákhoz, nem maga használja a számítógépét, a mobiltelefonján legfeljebb a hívásgomb használatát képes elsajátítani, akkor hogyan tudna tanácsot adni egy mai, jellemzően számítógép-alapú eszközzel kapcsolatban.
Gyógyszerek vonatkozásában egyszerűbb a dolga. A gyógyszereket nem nagyon kell tanulni. Számítógépes program segíti a választást. Beír egy hatóanyagot és a gép máris mutatja az azonos hatásmechanizmusú szerek választékát.
Másrészt a gyógyszerben rengeteg a “pénz”. A gyógyszergyárak “orvoslátogatókat” tudnak megfizetni, akik feladata rávenni az orvosokat egy adott gyógyszer felírására. Bár közvetlenül ezért nem fizethetnek neki, de mivel az orvos által felírt szerek listája nyilvános, így a gyártók pontosan tudják, “ki van velük, s ki ellenük”. Ez alapján tudják “motiválni” az orvosokat tanácsadói, előadói, oktatói szerződésekkel, kongresszusi részvétel támogatással, stb.
Egy nagyon modern diagnosztikai eszköz vagy egy otthoni terápiás eszközzel ezzel szemben sok a “macera”. Mivel az orvosi egyetemen nincs olyan tantárgy, amely például fizikoterápiás eszközökkel foglalkozna, így meg kellene tanulni, hogy melyik eszköz mire jó. Aztán kipróbálni néhányat, hogy a hatásról meggyőződjön. Aztán a beteg számára testreszabott javaslatot adni, kérdéseire válaszolni. Ez rengeteg tanulás és időráfordítás, amit a jelenlegi rendszerben nem fizetnek meg az orvosnak! A háziorvos nem kap több pénzt azért, ha nem 3 percet, hanem 30-at fordít rád.
Így az orvosok többsége a könnyebb utat választja. Felírja a gyógyszert, mert arról elég annyit elmondani: 3×1 naponta, szájon át, kevés vízzel, stb. Egy készülék használatának elmagyarázása, megtanítása pedig fél-egy órát igényel, alapesetben. Ennyi ideje pedig nincs egy betegre.
